ONE MAN'S WORLD
Super 2010

Először is kezdeném a szereplőgárdával ami már önmagában rengeteg reményt hordoz magában: Rainn Wilson (Igen igen az office-ból, vártam is hogy más filmben is találkozzak vele de ez idáig ez volt az első, mondanám, hogy a karakter nagyon más, de nem, ellenben erre a szerepre jobb választás NINCS!), Ellen Page (a kislányos bája mögött valahogy mégis elég kemény szerepeket szokott kapni, ez is az, és ez is nagyon passzol rá), Liv Tyler, Kevin Bacon (régóta nagy kedvenc még ha le is adta a színvonalat és a zsé kategóriát is elvállalja attól még jó színész, jelen esetben Ő a rossz fiú :)), és Nathan Fillion (bizony, Firefly, Castle nagyon nagy arc, jelen esetben pedig csak egy kis szerepet kap amiben végig maszkot kell hordania de attól még amit lehet kihoz belőle.).
Azt hiszem aki jártas a filmvilágban az már ezek után felkapja a fejét :) A filmről még spoiler nélkül annyit elárulok, hogy egy újabb önjelölt szuperhősös film, természetesen képességek nélkül, ám mentségére szóljon, ez lett a legjobb mind közül (Deffendor, Kick Ass).
Van ebben a filmben minden, humor, romantika, dráma, akció, és tényleg minden ami kell. A Főszereplő karaktere nagyon erős és az egész filmet vígan cipeli a hátán. Meglepően kegyetlen jelenetek is akadnak benne, amit nem vártam volna.
Kicsit olyan mintha fogták volna a Deffendort aminek nagyon jó volt a története és sokkal magával ragadóbb mint a Kick Ass, majd a Kick Ass látványvilágát és akcióit, illetve a Scott Pilgrimből pár animált effektes feliratot, ezt mind összegyúrják, és a megfelelő karakterekkel eljátszatva kész is a tökéletes film! 

Egyszerűen KÖTELEZŐ!!!!

10/10

Transformers 3 -Avagy a 3D a lényeg-

SPOILERES LESZ

Nem vagyok válogatós ha filmekről van szó, megnézem a zsé kategóriát ugyanúgy mint az igazi művész mozikat, de emellett nem tudok szó nélkül elsiklani.
Előzetest láttam, még pár kis szösszenetet véleményt általános értékelést is olvastam róla, biztos ami biztos, de mind pozitív sőt, kiemelkedően pozitív volt az előző részekhez képest tehát gondoltam miért is ne.
4 fő részre bonthatjuk a problémákat:
-Reklámok
-Logikai Bukfencek
-A Csaj
-3D

Reklámok: Nem tudom van-e valaki aki észrevette őket, habár nehéz nem kihallani. Tudom-tudom minden filmben vannak, de azért van egy határ… Először is Lenovo, az összes monitor amiből rengeteg volt, és egy része még robot álca is volt, plusz a laptopok is mind mind Lenovo volt persze jól rázoomolva a márkára. Nokia: A főgonosz humán illetve a főhősnek is pont ugyanolyan N8-asa volt, ami már önmagában feltűnő volt, de azért a biztonság kedvéért még jól be is mutatták a kijelzőjét a nagy NOKIA felirattal. Mercedes, visszamegy a csaj, srác kérdezi mivel jöttél, csaj: “Kaptam egy kocsit a főnökömtől”, erre milyen kocsi, persze Mercedes SLxx, ezután persze rá kell keresni a Google-ban és teli képernyővel a Mercedes honlapját böngészheti a kedves moziban ülő közönség, ahol kiderül hogy csak 200000 $ Az autó és milyen jól néz ki. Na ezen a ponton mondtam azt, hoyg ez már szánalmas, és esküszöm nem akartam kötekedni csak egyszerűen ezt már zavaróan az ember képébe tolták.

Logikai Bukfencek: Csak kettőt említek meg, mert ezek már-már égbekiáltó baromságok voltak, de még rengeteg következetlenséget találhatnánk ha nagyon akarunk, de ezek egyszerűen a film élmény indexén roncsolták, az azt felfogni képes közönség számára. Első: azokkal az oszlopokkal elkezdik a bolygójukat teleportálni, majd az egyik oszlop elborul az adatfolyam megáll, a bolygó pedig félig át transzportálva ottmarad, jelzem minimum ott helyben félbe kellett volna hogy vágódjon. De nem nem történik semmi. Majd az oszlopot újra üzembe helyezik egy ütéssel(???), végül az oszlopot elpusztítják ettől, az elalszik, de valamiért még egy energialöketet közvetít, ami egy feketelyukat generál. Persze csak a fél bolygót szippantja be a Földnek semmi baja sem esik, mert ez olyan normális holott igen közel volt a Földhöz az a fél bolygó. A másik: Megatron, Optimus, Őrszem. Őrszem könnyedén letépi Optimus kezét és simán elpusztítaná, Megatron simán elpusztítja Őrszemet, majd a félkezű Optimus meg Megatront aki a nála jóval erősebb Őrszemmel simán elbánt? Ez miféle erőegyensúly?

A Csaj: Ez a legröhejesebb része az egésznek. Van egy csaj mert egy csaj kell. Ezzel nem is lenne baj, de ez a csaj rettentően csúnya. Semmi szép nincs benne, olyan tipikus kifutómodell nagy kacsacsőrökkel, Megan Fox ehhez képest egy istennő. Az egy dolog hogy minden alkalommal ahogy feltűnik a filmben lelassítják a képkockákat és tetőtől talpig megcsodálhatjuk idomait és ízléses öltözékét, meg, hogy mindenkinek tetszik még a CIA-s főatyaúristennek is aki egy NŐ, de hogy Dongó (aki nem ismerné ez a srác robotja) is elveszti az eszét amikor megpillantja, na az már mindennek a teteje, most komolyan az egy ROBOT az ég szerelmére! Illetve a végén Megatront is Ő veszi rá, hogy segítsen Optimusnak. A csaj színészi tehetsége egyébként erősen a 0-hoz konvergál. A Végén meg az a kacsacsőrős csók. Paff.

3D: Ez leginkább általános jellegű panasz. Minden filmet 3D-ben tolnak manapság, holott a sima vásznas utó digitalizált 3D-s csodák eszméletlen idétlenek és még csak nem is jön ki a 3D hatás, csak minimálisan ellenben a fényerő kárára. IMAX-ből egy van de az is tele hónapokra előre. És ezért fizessen a nép a majdnem dupla annyit. Arról nem is beszélve hogy sok filmbe direkt olyan jeleneteket tesznek bele ami kiemeli hogy 3D tipikusan az ember képébe száguldó mindenféle tárgy, ezzel rontva a 2D-s mozi élményét, ha ne adj isten valakinek megfájdul a feje vagy a szeme a 3D-től.

Egy kis extra, Megatron fején az a ponyva, most komolyan muszáj volt? Az a sok kis robot ami javítgatta nem bírták már a fél fejét visszaépíteni, vagy ennyire kell hogy legyen visszautalás. Az ázsiai humorbonbon tényleg kell egy olyan akciófilmben amiben többet lőnek mint egy negyed évszázadnyi háborús filmekben? És tényleg van aki ezeken túl tudta tenni magát és úgy kijönni a moziból, hogy igen ez egy jó film volt? Semmi értelem semmi mondanivaló, semmi, csak a látvány.
Azt meg már csak félve említem meg, hogy a régi nagy nevek is leadnak a sztoriból a látvány érdekében és az egyre hülyülő emberiség kiszolgálására, lsd: Aronofsky: Black Swan, Spielberg: Cowboys &Aliens….

Sucker Punch

o-O

Nagyon brutálisan ultra komoly volt!!! 

Próbált sikeresen egy kis Aronofsky feelinget belevinni a filmbe, csak rengeteg eszméletlen ütős speciális effekttel amit Aronofsky sosem tesz meg (na jó a Black Swanben volt egy kevés CGI). De egy az egyben, olyan érzésem volt végig…

A story igazából egyetlen egy mondanivalóra épül, úgymond erre kerekítettek egy látványos effekt orgiát. Nem lövök le túl nagy poént ha le is írom, ugyanis ezzel kezdődik és ezzel is fejeződik be a film, ezzel az idézettel amit majd az irományom végén olvashattok.

Látvány elsőosztályú, a film vonalvezetése egész a legvégéig szerintem könnyen értelmezhető, meg átlátható, kicsit lehetett volna bonyolultabb is itt-ott elég szájbarágós, no de ez nem Aronofsky csodát ne várjunk :)  Az utolsó 10 percben ellenben kavar egyet a szálakon és kiderül hogy az a 2 színtér az igazából 3.

Amiért pedig különösképp tetszik az egész, hogy pont ugyanazt a Vallásosságot hozza elő amit én mindig is mondtam. Hogy mindenkinek saját maga az Istene, vannak “angyalaink” akik segítenek nekünk, de az sorsunkat saját magunk irányítjuk. 

A zene pedig végig feküdt alatta!!!


és akkor az Űber hihetetlen jó idézet!!!:

And finally, this question:
The mystery of whose story it will be of who draws the curtain.
Who is it that chooses our steps in the dance?
Who drives us mad lashes us with whips and crowns us with victory when we survive the impossible?
Who is it that does all these things?
Who honors those we love with the very life we live?
Who sends monsters to kill us and at the same time sings that we’ll never die?
Who teaches us what’s real and how to laugh at lies?
Who decides why we live and what we’ll die to defend?
Who chains us?
And who holds the key that can set us free?
It’s you.
You have all the weapons you need.
Now fight.

A hideg is kiráz :)

10/10!!!

Másnaposok 2

Szerintem simán űbereli az elsőt, sőőőt ezerszer jobb lett, mert itt semmi sem kapott cenzúrát. nem is értem hogy miért 16+-os amikor olyanokat mutatnak, amit egy 18+-os filmben sem lát az ember csak ha igen ínyenc műsort keres, és ezzel talán semmilyen poént nem lőttem le.

Nehéz úgy beszélni róla, hogy átjöjjön, a lényeg, hogy kb. az első 10-15 perc után egy nagyon csavaros sírva röhögős kaland veszi kezdetét. Az első részből 1-1 motívum feltűnik, de összességében nem zavaró módon, sőőőt. 

Sok esetben pl. a vége az kifejezetten meglepetés szerű, holott 1-2 poénra számít a néző.

Összességében abszolute 10/10 mint egy nagyon nagyon méltó folytatás, és 9/10 mint film, a 9 azért mert a zene itt ott nem volt rendben, kellett volna alá egy vezér muzsika mint ami az elsőben is volt, amit ha meghallasz egyből beugrik, ebben semmi maradandó nem akadt. Illetve 9 mert az utolsó 10 perc előtti 15 perc az elég unalmas volt, habár érthető, hogyha azt is telelövik poénnal az meg már erőltetett, de a végén a fotók és a csattanó, mindenkit kárpótol mindenért!!!

KÖTELEZŐ!!!!

Get Low

A film egy remete életvitelt folytató idős bácsiról szól (Robert Duvall),  aki 40 évnyi önkéntes száműzetés után úgy dönt, be megy a városba és keres valakit aki hajlandó neki egy temetést, temetési party-t rendezni úgy hogy Ő még él és jelen van. Bill Murray szerepében találja meg azt a temetkezési vállalkozót aki el vállalja a pénz láttán.

A film nem szól sokról, egy dráma, ami ennek az öreg úrnak az életét mutatja be és még inkább az okot amiért a magányt választotta. Sok helyen mosolyog a néző, és habár nagyon keveset beszél benne a főszereplő, hamar megszerethető mert amit mond annak minden esetben jelentősége van és a stílusa is lenyűgöző, mint ahogy az egész filmet átitatja az 1930-as évek hangulata! Lenyűgöző képek, házak természet, és a szereplők is kiválóak. Rég láttam ennyire jól összerakott drámát, még talán a bakancslista sincs sehol ehhez képest.

Simán 10/10

Hereafter

Először is a legfontosabb, hogy Clint Eastwood film. Ezért már nagy reményekkel álltam neki és most sem sikerült csalódnom benne, ezáltal fellépett a 2. legjobb rendezőnek kijáró pódiumra (Aronofsky után). 

SPOILERMENTESEN a film középpontjában egy fiatalember áll aki tud a halottakkal beszélgetni, de ez túl nagy teher számára ezért inkább egy gyárban dolgozik minimálbérért és kerüli a népszerűséget, holott a csúcson is járt már, de elgondolása szerint az nem élet ami a halál körül forog.

A film több konkrétan 3 párhuzamos szálból áll ami csak a film legvégére fonódik össze, és az összefonódás utolsó pillanatában vége is, a nézőre van bízva a folytatás.  A 3 szálból az egyik a fent említett médiumé, a második egy iker testvérpáré, a harmadik pedig egy riporternő-é aki egy cunami által átélheti, hogy milyen a halál, de újraélesztik. Ezután természetesen csak a halál gondolata foglalkoztatja és egyszerűen felemészti, nem bírja elfelejteni és meg akarja írni ezt.

Lassú lefolyású film, de egy pillanatra sem lesz unalmas, az alapjában véve érdekes történet, és a hirtelen közbeékelt jelenetek miatt. Matt Damon pedig 100%-ig hiteles, respect neki is!

Persze ott van benne a romantikus szál is, de egyáltalán nem erőltetve, csak amennyi kell. Illetve a nagy tanulság: néha jobb ha nem tudunk mindent.

Kellemes kikapcsolódás ez a valóság show-k idején! Kilencet pedig azért kap, mert habár amit lehetett kihozott a filmből, mégis nem tudom megmagyarázni de van egy kis hiányérzetem… De persze ez lehet hogy annyi, hogy újra meg kell néznem!

9/10

Catfish

Ez egy dokumentum film, de nem a szokványos fajtából. Személy szerint nem is a dokumentumfilm kifejezést használnám, hanem talán egy romatikus, thriller dráma. De hogy kicsit világosabb legyen:

A film középpontjában egy fotós áll (továbbiakban Nev) akinek megjelenik egy újságban az egyik képe. Nem sokkal később kap egy emailt egy képpel az újságban található fotónak egy olajfestmény másolatáról, és egy kis levelet egy 8 éves kislánytól (Továbbiakban Abby) aki festette. Elkezdenek levelezni. Egy idő után, már a festményeket is megkapja postán a Abby anyukájától, akivel telefonon is beszél. Facebook-on is bejelöli Őt az egész család, és többek közt a Abby apja is levelet ír neki amiben megköszöni, hogy ennyit foglalkozik vele. Később bejelöli Őt a lány Nővére is, aki egy nagyon vonzó nő, és akivel hosszas levelezés és telefonbeszélgetés után úgy látszik kialakul valami több is mint barátság. A dokumentum film apropója ami miatt elkezdték forgatni, az elsősorban Abby, az ő történetét szerette volna bemutatni a Nev két filmes munkatársa, Nev szemén keresztül. Tudom talán kicsit bonyolultnak tűnik a sztori, de ha nézed egy pillanatra sem lesz zavaros semmi sem. A film akkor kezd igazán megfordulni, amikor egy munkát kapnak, nem messze Abby lakóhelyétől, és úgy döntenek meglátogatják a családot. De útközben egyik este a motelban, miközben Nev levelezik Abby nővérével aki 20 perc alatt elénekelte neki a kért dalt, rákeres a szám címére google-n és jönnek a meglepetések hosszú sorai.

Innentől az egész film tele feszültséggel, nem tudhatni, hogy miből mennyi az igaz mi a hazugság, mi a motiváció és miről is fog szólni a film a továbbiakban. 21. századi kőkemény valóság ez, facebook-ról emberekről, szerelemről, a nagyvilágról. Fogsz nevetni, érzékenyebb lelkivilágúak sírni, meghatódni, elpirulni, izgulni, félni is picit, de a tanulságért megéri!

10/10

The Sunset Limited (2011)

Első ránézésre a The Man From Earth-re illetve a The Tape című filmre tudnám hasonlítani, hisz ez is mint azok egész végig egyetlen egy szobában játszódik. Ami ennél a filmnél még érdekesebb, hogy mindössze 2 szereplőnk van és még a nevük sem derül ki. Nyílván aképből is kiderül, hogy ez a két szereplő viszont nem akárki ;) Meglepő, hoyg ezt a filmet is az HBO pénzelte, egyre jobbakba nyúlnak bele!

Na jó Spiler nélkül nem megy. Próbálok a lehető legkevesebb infót elárulni, csak amolyan figyelemfelkeltésként. Mivel kb. 15 perc kell ahhoz is, hogy kiderüljön a professzor (Tommy Lee Jones) öngyilkos akart lenni, és ebben akadályozta meg a “fekete” fickó (Samuel L.Jackson). Az egész film a továbbiakban igazából egymás meggyőzéséről szól, jobbnál jobb érvekkel, történetekkel, egymás múltjában való turkálgatással, és elképesztően jó párbeszédekkel!

Elsősorban az Isten vagy nem Isten, Hit, nem Hit, élet értelme kérdéskört boncolgatják. Aki nem hisz annak azért kell megnézni aki hisz annak meg azért kell megnézni, mert minden, de nem az a klasszikus film, a végére meg kiváltképp egy pillanatig sem gondol az ember. Meglepő és igen ütős. Zene is csak 2x hallható benne az is csak inkább amolyan feszültségkeltő effektként nem igazi zenék, de hatásosak! 

A párbeszédek sok helyen gyorsak és nagyon nehezen emészthetőek, tehát javasolt az újranézés! :) Ohh és nagyon nem pozitív film, tehát rossz érzelmi állapotban meg aztán végképp ne ezt a filmet nézze senki!!

Idézet:



-Legvégül mindenről le kell mondanom. Sokat dolgoztam, hogy elérjem. És ha van valami, amit nem akarnék feladni, pontosan ez lenne az. Ezt hogy mondaná másképp? Az egyetlen dolog, amit nem adnék fel, az a feladás. Azt hiszem, ez visz tovább. Ettől függök. Mint mondtam, amikben hittem, nagyon törékenyek voltak. Nem lesznek itt sokáig, mint ahogy én sem. De nem hiszem, hogy ez az igazi oka a döntésemnek. Ehhez mélyebbre kell nyúlni. Az ember hozzászokik a veszteséghez. Muszáj. Úgy értem…
-Szereti a zenét, igaz?
-Igen, szeretem.
-Maga szerint ki a legjobb zeneszerző?
-John Coltrane, az már biztos!
-Maga szerint a munkái örökre megmaradnak?
-Az örökké nagyon hosszú idő, professzor. Azt kell mondjam, hogy nem.
-De ez nem azt jelenti, hogy értéktelen lenne, igaz?
-Igen, nem azt jelenti.
-Sorról sorra lemond a világról. A saját megsemmisítésében segédkezik. Nincs mit tenni ellene. Akármit tesz, valahol becsukódik egy ajtó maga előtt. Végül már csak egy ajtó marad nyitva.
-Ez egy sötét világ, professzor.
-Csak be kéne ismernie, hogy nyakig benne van.
-Elismerem, de ez nem segít rajtam. Nincs választásom.
-Oké. Talán igaza van.

A fejsze árnyéka ott lebeg minden öröm felett!

10/10

Franklyn


Először is művészfilm kedvelőknek KÖTELEZŐ darab! Első nézésre erőteljes Darren Aronofsky beütése van, a rengeteg vágás a stílus, a mondanivaló és minden, kivétel az igencsak előszeretettel használt CGI, de ez nem baj ennek csak örülünk :)
Spoiler mentesen, ami hamar ki is derül, hogy 4 ember 4 élet kapcsolatát mutatja be, ahol mind a 4-en sérültek, küzdenek a múlttal és elsősorban saját magukkal. Mindeggyiknek meg van a maga megszálottsága, család, szerelem, művészet, esetleg ezek keveréke. A vágások sokasága és a szálak keverése miatt, a film ugrál az események és a szereplők kis történeteik közt. A film hangulata végig sötét, ellenben reményteli részek is akadnak, ami miatt annyira azért nem behúzós, mint a Forrás.
Nem egy vidám darab, de már a végéért is megéri megnézni, amitől mégis jó kedvünk támad. Talán ha a zenéjét jobban eltalálják az a 9-es lehetett volna 10-es is, egyébként Szerintem kiváló volt!


9/10

Idézetek belőle:

Preest: If a god is willing to prevent evil, but not able, then he is not omnipotent. If he is able, but not willing, then he must be malevolent. If he is neither able or willing then why call him a god? Why else do bad things happen to good people?

Preest: Anywhere can feel like a prison, when you don’t have any faith. /Citatiumra beküldve, katt&like/

Tegnap éjszaka még megnéztem a 127 órát

És igazából azért ne mis véleményezem ahogy szoktam mert egy ideje nem írtam és akkor is a Frankly-nel kezdeném ami legalább szólt is valamiről. Nos de a lényeg ami kikívánkozik habtestemből, hogy akinek szándékában van /és ez ugyebár mivel valós történet NEM SPIOLER :)/ levágni a kezét ha valahol beszorul valahová és senki sem tudja, hogy merre lehetsz és ide soha senki nem megy rajtad kívül akkor ne majánlom a megnézését!

Bár ki tudja lehet ha elég ideig nem iszok vizet akkor már minden bevállalok, mindenesetre engem nem győzött meg hogy vágjam le a kezem hasonló esetben, meg egyébként is azt mondta hogy a középső ujjában már elállt a keringés, szerintem ha elég erősen húzza persze leszakad a középső ujja meg lehet jön vele másik is, de nem amputálja a saját kezét… meg élből mi a szarért a legvastagabb résznél kezdte el vágni??? A szarért nem a legtövénél ahová még hozzáfért? Meg amikor tépi ki az idegeket és majd becsinál… Na az azért durva… kemény srác meg minden, de a film azért hagy kivetnivalókat maga után, ha már nem igazán szól sokról, csak egy kis családi dráma minimál tanulsággal mellészúrva ezt a hősies amerikai hülyét, már elnézést a kifejezésért, de saját maga is így nevezte magát, mert nem szólt senkinek hogy hová megy, valamit még elviselt volna, de persze a vágás fasza, a rendező odatette magát amit ki lehetett kihoztak belőle meg minden de ennyi.

Summázva: Én tuti nem vágom le a kezem, ellenben mindig szólok valakinek, hogy merre megyek, mondjuk ehhez nem feltétlen kellett volna a film, de istenem, nem Amerikába születtem….